Meghívó PH Világnap alkalmából

Szeretettel meghívjuk a PH Világnap alkalmából szervezett programunkra, melyet május 6-án szombaton tartunk.

Találkozás május 06-án 10 órakor a Diósjenő Túristaháznál (2643 Diósjenő, Szabadság út 112. www.turistahazdiosjeno.hu, majd együtt indulunk meghódítani a Börzsöny hegység legmagasabb hegycsúcsát a Csóványost, amely 938 méter magas.

Kilátó

A program, mint  mindig, így most is a sporthoz kötődik.

Most egy különleges dolgot csinálunk:

Meghódítjuk a Csóványos-i kilátót.

Na, nem kell megijedni. Segítünk mindenkinek, kinek-kinek az egészségi állapotához igazítva a terhelést.

Hogy hogyan? Hát ki-ki erőnléte szerint.

Ez azt jelenti, hogy betegtársainkat felvisszük terepjáróval egészen a kilátóig, egészséges társaink pedig gyalogtúráznak a kijelölt útvonalon.

Tervezett útvonalunk Diósjenőről (Nógrád megye) indul és ide érkezik vissza.

Diósjenő Budapestről közúton az M2-es (2-es számú) főúton érhető el személygépkocsival, vagy vonattal a Nyugati pályaudvarról indulva Vác-Diósjenő-Balassagyarmat irányába.

Tehát sok-sok szeretettel várunk mindenkit és kérjük, hogy válasz levélben tájékoztassanak a velünk tartók nevéről és arról, hogy ki az, aki autóval szeretne feljutni a kilátóig, hogy ennek függvényében tudjunk szervezni.

Kérjük, hozzák magukkal ismerőseiket, gyermekeket, unokákat, biztosan remek élményben lesz részük. Mindenki kap egy PH-s pólót, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet a pulmonális hypertoniára.

Bővebb felvilágosítást tőlem tudnak kérni, akár e-mailben, akár telefonon: 06/20-3371-390.

Várjuk az érdeklődők jelentkezését!

Üdvözlettel,

Csabuda Eszter


Egyéb információ:

Diósjenőről indulva élményben gazdag 17 km hosszú, 720 m szintemelkedésű körtúrával kereshetjük fel a Börzsöny legmagasabb csúcsát, a Csóványost, ahol kilátót találunk. Az első megálló valószínűleg Závoz lesz, kb. 1,5 km-re az indulás után, ahonnan láthatjuk Diósjenőt, a Nógrádi várat, a Naszályt és a Nógrádi-medence nagy részét. Majd folytatjuk utunkat egészen a kilátóig.

Mint tudjuk, a Csóványos a Magas-Börzsöny része, földtörténetileg egy a miocén korban működő, 18-19 millió évvel ezelőtt keletkezett ősvulkán alkotja. Az ősvulkán legaktívabb időszakában keletkezett. A negyedidőszakban, amikor újra felélénkült a vulkáni tevékenység, a Csóványos és közvetlen környezete kiemelkedett, míg a medencék lesüllyedtek. Ezek a mozgások hozták létre az Oltár-patak-völgy fölötti erdőkben kiemelkedő sziklaalakzatokat, például a Kőkorsót.[3]

A hegyre számos turistaút vezet fel. A legfontosabb az Országos Kéktúra kék sáv jelzése.

A csúcson 1978-ban betonból 22,6 m magas geodéziai mérőtornyot emeltek. Mivel a toronyba hosszú ideig be lehetett jutni, és tetejéről remek körpanoráma tárul a látogató szeme elé (jó időben a Magas-Tátra is látható), sokan látogatták.[5][2] Később a kezelő megyei földhivatal vélhetően biztonsági okokból lezáratta. 2013 őszén az Ipoly Erdő Zrt. 85 millió forintos költséggel, európai uniós támogatással megkezdte a torony kilátóvá alakítását,[6] melynek során a tornyot minden szinten körül sétálható, vörösfenyővel borított acélszerkezettel vették körül, és biztonságos lépcsőkkel látták el.[5] A felújított tornyot 2014október 9-én adták át.[7][8][5] A torony mellett található békeemlékművet  újpesti természetbarátok építették.[2]

A Csóványosról a csúcson állva a körpanoráma horizontja körülbelül 117 km. A távolabbi tárgyakat akkor láthatjuk, ha a horizont fölé emelkednek. Így - jó idő esetén - látszanak akár a Magas-Tátra vonulatai is. A látómező területe csaknem 43 ezer négyzetkilométer.


Útvonal

Diósjenői  Túristaháztól a "ZÖLD T" tanösvényen indulunk, mely csatlakozik a "SÁRGA" jelzésű útba. Ezen haladjunk Závozig, ahonnan gyönyürű kilátás tárul elénk. Innen vagy a "ZÖLD T" jelzést követjük vagy felmegyünk az aszfalt útra, és jobbra tartva haladunk Mázsaházig (kb. 400 m aszfalt szakasz). Itt egy információs táblán olvasható, hol is járunk, és megismerjük arról, hogy az út élesen fordul jobbra. Az aszfalt útról letérve balra haladunk ismét a "ZÖLD T" jelzés mentén egészen a "ZÖLD" és "ZÖLD T" keresztezéséig, ahol jobbra fordulva a "ZÖLD" jelzésen egészen Csóványosig haladunk.
Csóványosról lefelé a "KÉK" jelzésen induljunk, viszont itt figyeljünk, hogy csak a "KÉK" jelzésen és ne azon az úton, ahol a "KÉK és PIROS" együtt halad. A kéket egészen Foltán-keresztig kövessük, ez után a "PIROS X" lesz ami a Diósjenői Erdei Szabadidőparkhoz közel az aszfalt útra vezet. Innen már könnyedén vissza találunk a Túristaházhoz.